Címlap

„Egy hét, ami az agyunkról szól” – Az agykutatás hete Debrecenben

2023, március 7 - 14:00
Budapest, Szeged és Pécs mellett a Debreceni Egyetem (DE) is csatlakozott idén az Agykutatás hete országos programsorozathoz

Budapest, Szeged és Pécs mellett a Debreceni Egyetem (DE) is csatlakozott idén az Agykutatás hete országos programsorozathoz, ahol az agykutatók munkájával, eredményeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az emberi agy felépítése, működése sok szempontból a mai napig rejtély. Az idén március 13-a és 17-e között sorra kerülő, Agykutatás Hete országos rendezvénysorozat keretében, az agykutatók érdekes, ingyenes előadások keretében igyekeznek megosztani ezzel kapcsolatos ismereteiket, felfedezéseiket. Az előadások egy része elsősorban a középiskolásokat célozza meg, a hét második felében tartandó „Agyunk rejtelmeitől a neurotechnológiáig” című program viszont minden érdeklődőnek szól és a neurotechnológia ágazataival, valamint legújabb vívmányaival ismerteti meg az érdeklődőket. Utóbbi előadások egy része angol nyelven hangzik el a Debreceni Egyetemet is tagjai között tudó „NeurotechEU” európai egyetem külföldi előadóitól.

A program szervezési feladatait a DE Általános Orvosi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete vállalta idén ismét, a helyi előadók pedig az Anatómiai, az Élettani, valamint a Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Intézet munkatársai közül kerültek ki.

A középiskolásoknak szóló 40 perces előadásokon szó lesz többek között arról, hogy miért szédülünk, hogyan öregszik az agyunk és hogyan tudja meg, ha hozzáérünk a forró vasalóhoz és, hogy a férfiaknak ez valóban jobban fáj-e. Arra is fény derül, hogy a modern képalkotó eljárások hogyan látnak a fejünkbe.

Az érdeklődők az alábbi linken értesülhetnek a részletekről: https://agykutatashete.hu/


Előadások 2023


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.